HTML

GASTRONOMICA

www.gastronomica.hu portál gasztro blogja

Friss topikok

2010.01.13. 06:00 Gastronomica

Kókuszos sárgarépakrémleves korianderrel

Imádom a leveseket! Főleg a krémleveseket szeretem nagyon. Szerencsére ezzel nem vagyok egyedül, mert a családom szintén partner velem ebben. Legkisebb fiam hamarabb tudta kimondani, hogy leves, mint azt hogy Apa. (Ebben lehet, hogy a férjem is ludas…) Az alábbi receptet egy francia gasztro blogon olvastam még évekkel ezelőtt. Annak ellenére, hogy fő alkotó része répából áll, gyermekeim nem tiltakoznak nagyon ellene. A római kömény és a kókusztej sokat segít a répa általános ízének (amit én imádok) feljavításában.
A római kömény nem egyezik meg a magyar konyhában használatos köménymaggal. Kinézetre teljesen ugyan olyan, de ízben, illatban egészen más. Nagyon elterjedt fűszer Latin-Amerikában, Észak-Afrikában és Ázsia szerte. Európai konyhában nem igazán van jele, ahol mégis használják az Hollandiában bizonyos sajtok fűszerezésére. A római köménnyel ízesített Gouda sajtot ki kell próbálni, mert egy teljesen váratlan ízvilágot tapasztalhatunk meg. Indiában ez az egyik legnépszerűbb fűszer. Szárazon vagy zsiradékon megpirítják, hogy az illóolajok felszabaduljanak, és ezután főzik az ételbe.

Ez a fűszer is kapható nagyobb szupermárketekben, ínyencboltokban, vagy online web áruházakból (Ázsia bt., fűszeráruház.hu) is lehet rendelni. Kókusztejet szintén a fent említett helyeken vásárolhatjuk meg.


Kókuszos sárgarépakrémleves korianderrel (4 fő részére)

 

 

Hozzávalók
1 fej hagyma
2 ek. vaj
2 ek. római kömény
80 dkg sárgarépa
1 közepes krumpli
5 dl (fél liter zöldség alaplé – kockából is jó)
1 dl kókusztej
pirított kókuszreszelék (díszítéshez)

 


A hagymát vágjuk apróra és a vajon pároljuk üvegesre kis lángon, ezután adjuk hozzá a római köményt és keverjük meg.

A felkarikázott sárgarépát és a felkockázott burgonyát adjuk hozzá, megint keverjük meg és öntsük fel a zöldség alaplével. Főzzük, míg a zöldségek megpuhulnak.

Merülő mixerrel vagy turmixgépben pürésítsük, majd adjuk hozzá a kókusztejet. Kicsit hagyjuk még a tűzön, majd melegen tálaljuk. 

Díszítésként pirított kókuszreszelékkel és friss koriander levéllel szórjuk meg.

www.gastronomica.hu
 

Szólj hozzá!

Címkék: leves recept gasztronómia kókusz kókuszos koriander gastronomica sárgarépakrémleves korianderrel rárgarépa


A bejegyzés trackback címe:

https://gastronomica.blog.hu/api/trackback/id/tr341663384

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása