HTML

GASTRONOMICA

www.gastronomica.hu portál gasztro blogja

Friss topikok

2010.06.08. 09:43 Gastronomica

Hold utcai vásárcsarnok (avagy food court)

A Hold utcai fedett piac, hivatalos nevén vásárcsarnok 1897-ben épült Cziegler Győző tervei alapján. Alapterülete 2110 m2, mely egy terebélyes alsószintre, (összeköti a Hold és a Vadász utcát), és az alsószintet körbeölelő galériára oszlik. A piac neve folyamatosan változott az elmúlt 100 éveben, tükrözve az aktuális politikai irányultságot. Megépülésekor Hold utcai Vásárcsarnokként nevezték, ezt követte Gróg Klebesberg Kunó utcai, majd Hold utcai, majd Rosenberg házaspár utcai, míg a 90-es évek elejétő ismét Hold utcai Vásárcsarnokként hívják. Mi jöhet még?
A piac a rendszerváltás után jelentős felújításon ment keresztül (piacgazdaság! ), a kopottas bódék lebontásra kerültek, az őstermelők asztalkái sajnálatos módon eltűntek, a töredezett aszfalt helyére járólapokat helyeztek, a galérián üzleteket alakítottak ki. A piac euro-komforttá vált.


A piac Hold utcai bejáratánál egy kis virágárus üzlet kapott helyet. Kis alapterülete miatt a választék visszafogott; vele szemben télen-nyáron asztalról árusítanak ruha és fehér nemüket, hajgumikat, csatokat és egyéb hasznos dolgokat .


A piacra belépve jobbra az újságos stand áll, újságot hasonló választékkal találhatunk még kint az utcán is egy formás kioszkban. Esős időben azonban mindenképpen a piacon található újságost javasolom, nehogy egy kövér esőcsepp eláztassa a frissen vásárolt újságunkat.


Zöldség-gyümölcsös, csirkés, hentes a várakozásnak megfelelően több is megtalálható, még szombaton is friss áruval! A Vadász utcai oldalon lévő zöldséges piaci árakon kínálja jó minőségű zöldségeit, érdemes ott vásárolni. De sajnos a Hold utcai piac már nem tudja biztosítani a piaci hangulatot. Egyre inkább valamiféle étkezővé (food court) kezd válni. Már nemcsak a lacikonyhás és lángosos az egyetlen falatozó a piacon, mint volt ez régen. Igazodik a környezete igényeihez, és igyekszik ezeknek az elvárásoknak megfelelni. A környék lakói már régen nem ott vásárolnak, ugyanis az klasszikus piaci szolgáltatások árai igen magasak. A Lehel meg nincs olyan nagyon messze, hogy ott történjék a bevásárlás.


Így a piac fő attrakciójává a büfék váltak! Mivel a piac a banknegyed közepén helyezkedik el, közvetlenül a Nemzeti Bankkal szemben, ebédidőben feltűnően sok öltönyös/kosztümös bankárt, irodai alkalmazottat lehet látni a környéken, akik a piacon igyekeznek kielégíteni gasztronómiai igényeiket: a Sushi bár az emeleten, a Thai wokos és a Kínai a földszinten, a kolbászos, a szendvicses, a pizzás, a lángosos, az önkiszolgáló étterem stb. széles választékot nyújt az opciós ügyletekbe belefáradt bankároknak. A piac bejáratánál található pékség biztos pont a büfék választéka utáni desszert beszerzésében.

A Cserpes Műhely tejtermékei megtalálhatók a bal oldali „ösvényen” a savanyús mellett.
A galérián, ahova panoráma lift röpít, sok-sok üres üzlet várja reménybeli bérlőit néhány iparcikk üzlet társaságában, melyek széles választékukkal kínálják portékájukat háziasszonyoknak hasznos háztartási kiegészítőkkel. Alkalmankét kortárs képzőművészeti kiallítások is megtekinthetők a galérián.
Ha az ötödik kerületben járunk, két bankszámlanyitás között érdemes akár egy rakott krumplihoz valóért, akár csak egy szál virágért betérni.

A piac története:

A XVIII. században Lipótváros a budapesti városfal körül kialakult negyed között az utolsónak született meg. Az első tervezett városrész volt, szabályos alaprajzzal. Gyorsan fejlődésnek indult, sőt a XIX. századra Magyarország gazdasági központja lett.


A Hold utca a mostani Szadadság tér helyén lévő Újépület (Neugebaude) keleti oldalán futott végig, akkor még Holdvilág néven. Ekkor még az utcának komoly főútvonal szerepet szántak.
1891 végén kezdődött a Hold utcai csarnok története. Eredendően a Széchényi-sétatérre tervezték a piacot, azonban a Hold utcában volt már vásár terület, így a Fővárosi Közmunkák Tanácsa a megszokott piac területét javasolta a csarnok megépítéséhez, két telekre a Hold és a Vadász utca közé. A tervezési feladatokkal a Tanács Czigler Győző műépítész és egyetemi tanárt bízta meg. A Hold utcai piac mellett párhuzamosan Cziegler megkapta a Hunyadi téri piac épület tervezési munkáit is. Az építész a megbízásért cserében garantálta, hogy mindenképpen tartani fogja a határidőt. Ugyanis az feltétel volt, hogy a városban épülő négy csarnoknak (Hold, Hunyadi, Klauzál, Rákóczi) a Nagyvásárcsarnokkal egyazon időben kell elkészülniük. Cziegler ezzel komoly felelősséget vett a vállára, ugyanis megbízásakor a többi csarnok készületei már előrehaladottabb állapotban voltak.

Cziegler a csarnok Hold utcai frontjára háromemeletes bérházat tervezett. Ide tervezett még egy nagy vendéglőhelyiséget, 3 üzlethelyiséget, 4 pince részt, a bérházba pedig emeletenként 4-4 lakást. A nagycsarnokban történt tűzeset miatt ez eredeti megnyitót későbbre halasztották, mellyel nagymértékben segítették a többi még épülő csarnok felzárkóztatását.
1897 februárjában megtörtént az ünnepélyes megnyitó.
A csarnokrendszer (Fővám téri, Hold utcai, Hunyadi téri, Klauzál téri, Rákóczi téri) megnyitása nagy szenzáció volt, legnagyobb érdeklődést a Nagyvásárcsarnok kapta.
A Hold utcai piac forgalma a várakozásoknak megfelelően alakult.

A három hajós épületben 174 állandó és 80 időleges áruhelyen volt árusítás. A karzaton további 140 kofa dolgozott. Mint a többi vásárcsarnok ez is nagyon korszerű volt. Hűtőkamrák, mérlegszobák, húsvizsgáló helyiség, mentő és rendőr szoba, valamint WC helyiségek épültek külön a nők és a férfiak résézre. A piac bejáratai felett ma is látható a Hold utcai oldalon a kapu fölött a „BEJÁRÁS”, Vadász utcai oldalon a „KIJÁRÁS” felirat. Erre azért volt szükség, hogy a csarnok középen lévő szélesebb úton a kocsik közlekedése megoldott legyen. A hely szűkössége miatt csak egy irányban történhetett a közlekedés.

(A Báthori utcában régen közlekedő 10-es villamos, a Hold utca és Báthori utca kereszteződésénél elágazott, és egy sínpár a piac bejáratáig vezetett, ezzel is megkönnyítvén az áru szállítását.)

Hanyatlásnak 50 évvel később indult, amikor már csak 83 árus működött benne. Egyre több igénytelen bódé épült a piacon, a csarnok állapota leromlott. A rendszerváltás után a 90-es évek elején teljesen felújították és működik, ugyan nem úgy már, mint egy klasszikus piac, de foltokban még úgy is.

 

Piaci összefoglaló

 

Hús-hentesáru Van
Zöldség Van
Gyümölcs Van
Pékáru Van
Tejtermék Van
Sajt üzlet Nincs
Tojás árus Nincs
Baromfi Van
Hal Van
Élelmiszerbolt Van
Biobolt Nincs
Virág Van
Laci-konyha (virsli, sültkolbász, tea, sör stb.) Van
Parkolás 380 Ft/óra, utcán
Akadálymentesség Igen
Tisztaság Kiváló
A piac mekkora része fedett? 100%
Egyéb Változatos büfék

 

www.gastronomica.hu

képek: gastronomica.hu, www.budapestcity.org/03-muemlekek/05/Hold-utcai-vasarcsarnok/index-hu.htm, belvaros.blogspot.com/2010/04/budapest-hold-u

forrás:www.budapestcity.org/03-muemlekek/05/Hold-utcai-vasarcsarnok/index-hu.htm

Szólj hozzá!


A bejegyzés trackback címe:

https://gastronomica.blog.hu/api/trackback/id/tr492063215

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.